A gótikus szobrászatban - amelyet elsősorban templomok ékesítésére használtak - megjelentek az önálló plasztikák. A szobrok merevséget tükröztek, de később mind a mozdulataik, mind a kidolgozásuk oldottabbá vált. Az 1150-es években megjelent faragott szobrok komoly változást mutattak elődeikkel szemben. A korai gótikus szobrok oszlopszerűek voltak, olybá tűntek, mintha maguk is a katedrális szerkezetének részei lennének. Mintegy fél évszázaddal később a szobrok tartása természetesebbé vált, felületi kiképzésük egyre plasztikusabb lett. A 13. században készült szobrokon újból felfedezhetjük a harmonikus arányokat és a természetes testtartást. Összefoglalva:

• javarészt az építészet szolgálatában áll, de megjelenik az önálló szobor
• nevesített alkotók (Nicolo Pisano, Andrea Pisano)
• az egész épület teljes felülete szobrokkal, díszítésekkel borított
• megjelenik az egyéni jellemvonás
• tanító szándék, hit erősítés, a biblia megjelenítése
• festett szobrok
• kontraposzt kissé torzítva

A gótikus szobrászat kiemelkedő emlékei Franciaországban a párizsi, Chartres-i, Reims-i, Amiens-i székesegyházak gazdag szobordíszei.

Merész Fülöp halotti maszk (szarkofág, Párizs)

5. és 6. Károly legjobb szobrászai közé tartoztak a síremlékkészítők, akik a díszes szarkofágok tetején nyugvó alakokat mintázták. Merész Fülöp francia király itt látható szobormása (Saint-Denis-apátság, Párizs) Pierre de Chelles és Jean d An-as munkája. Nem afféle eszményített fejedelemábrázolás, miként ez szokásos volt -, hanem a halotti maszk nyomán készült hű portré, ezért mérföldkőnek számít a realizmus felé haladó gótikus sírszobrászat fejlődésében.

Németországban Magdeburg, Bamberg és Naumburg székesegyházainak szobrai és a faszobrászat alkotásai, a szárnyas oltárok a gótika emlékei.

 belsejében.

Föltehetően a Szent György-téma egy 1235-ben készült német változata, bár az egyik hagyomány szerint III. Konrád császárt, a másik szerint a magyar Szent Istvánt ábrázolja. Ez a lovas szobor a román kori szobrászat dekoratív értékeivel a gótika expresszív humanizmusát állítja szembe.

Szent Máté (1322, Köln: katedrális)

A szárnyas oltárok főként Európa északi területein terjedtek el. Az oltárok felépítésére jellemző, hogy az oltárszekrények fából, ritkábban kőből készített alapokra épültek. Az oltárszekrényre kihajtható szárnyakat illesztettek, melyeken faragott vagy festett motívumokat találunk. A kinyitott szárnyas oltár formája a templomok keresztmetszetére emlékeztetett. Ezeket az oltárokat rendszerint igen gazdagon - aranyozással, faragott indadíszekkel, festéssel díszítették. Az Erzsébet királyné házi oltára (középső kép): ezüstzománc-technikával készült az 1340-es években. A klasszikus gótikus drapériás figurákat lebegő, törékeny, elegáns lénnyé alakítja. Ereklyetartó szekrény, amely bezárva apostolok, angyalok alakjával díszített házikót alkot. Kinyitva magánájtatosságot szolgált, szekrényében a szoptató Madonnát látjuk és két angyal szobrát. Ők tartják az ereklyék tokját. (Körmeneti és ereklyetartó keresztek tanúskodnak a stílus magyarországi meghonosodásáról.) Az oltár helye: Metropolitan Museum of Art, New York.

Itáliában a kor kiemelkedő művészegyénisége Niccolo Pisano, fő műve a pisai Battistero szószéke, amely arányaiban és formálás módjában az antik római művészet erős hatását mutatja.

A Pisano építész és szobrász család két-két nemzedéke a 13. és 14. században egymástól csaknem függetlenül forradalmasította Toszkána művészetét. Nevük nem családnév, hanem fő működésük, illetve származásuk helyéből (Pisa) ered. A 13. században élt Niccolotól, a monumentális, klasszikus román stílustól fia, Giovanni átvezet a gótikába. A 14. század első felében élt -, Andrea Pisano művészete is a francia gótikából ered. Csodálatos, gyengéd szépségű műve a kis méretű, márványból való, karján a kis Jézust tartó Madonna-szobor, az 1330 körüli évekből.

Szobrászat (1336-43, Firenze: Campanile, részlet)

Ez a Campanile egyik hatszögű márvány domborműve, mely a „Szobrászatot” ábrázolja, a középpontban a szobrásszal, aki egy antik meztelen férfi szobrot mintáz. A szobrászat jellegzetes szerszámai, a kalapács, a fúró, körző és, jelentőségteljesen, egy könyv is felfedezhetők az alkotáson.

A gótikus szobrászat Magyarországon, a románhoz hasonlóan elsősorban a templomdíszítést szolgálta, egyik legszebb példája a Nagy Lajos korában élt Kolozsvári Márton és György szobrásztestvérpár által öntött bronz Szent György-szobor. Szobrászatunk nívójáról mesél a Szent László-herma, a budavári gótikus szoborlelet, Lőcsei Pál mester fából faragott oltárfigurái. Hazai szobrászainkat és kőfaragóinkat síremlékekre kapott megbízások is állandóan foglalkoztatták, működésük nyomaival számos templomban találkozhatunk. A gótika idején Európa-szerte megsokasodnak a fából faragott szárnyas oltárok. Nagy elterjedésüket és népszerűségüket bizonyítja, hogy a nagyváradi székesegyházban a 15. század végén már 60 (!) szárnyas oltár állott. A faszobrászok szerepe általában csak a középső fülke kitöltésére szorítkozik s ehhez a csupán ünnepeken kitáruló szilárd középső részhez csatlakoznak a festményekkel elborított mozgatható szárnyak. Legszebb és legteljesebb példáit a kassai székesegyház, az eperjesi Szent Miklós-templom [ma: Szlovákia], a kisszebeni [ma: Szlovákia] templom, a lőcsei Szent Jakab-templom [ma: Szlovákia] főoltárai szolgáltatják.

Kolozsvári Márton és György egyetlen ránk maradt műve az 1373-as prágai Szent György-szobor. Többi alkotásukat leírásokból ismerjük. A mesterek viaszvesztéses eljárással öntötték szobrukat, amelyet az antikvitás óta nem alkalmaztak életnagyságú vagy ahhoz közeli méretű szobron. Ebből azonban nyilvánvaló, hogy az egész alkotás az ő művük. Apró technikai részletek ötvösséggel való kapcsolata nem magyarázza művészetüket. A figura típusa, a ló elforduló mozdulata, a talapzat növényekkel, állatokkal benépesített tája mind az udvari festészet ihletését igazolják. Nem tudni, Nagy Lajos korában ajándékként, vagy később került-e Prágába a Szent György-szobor, és eredetileg is kútszobor volt-e, vagy fülkében esetleg oltáron állt? Szent László hermája (aranyozott vörösréz, 1350-1400), az esztergomi bazilika ereklyetartója volt és Trencsén város ajándékozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.

Egyik legkorábbi szepességi emlékünk ez az 1370-1380 körül készült "Madonna"-szobor, melynek karcsú légies vonásait egy régi fotó tanúsága szerint eredetileg csak tovább fokozta koronájának áttörten faragott négy karéjos díszítése. Típusának eredete Franciaországra, illetve a sziléziai oroszlános Madonnákra vezethető vissza. Mestere nagy valószínűséggel azonos azzal a faragóval, aki a lőcsei Szent Jakab-templom főoltárának pártázatában álló apostolszobrokat faragta, melyek a templom egyik korai oltárából maradtak fenn. A szlatvini Madonna így az igen kevés korai emlék között a lőcsei szobrászatnak már a 14. században is magas színvonaláról ad hírt. A második toporci Madonna a Szép Madonnák típusának jellegzetes magyarországi képviselője. A Szép Madonnák a közép-európai művészetben 1400 körül először kőszobrok formájában jelennek meg. Ezek a kedves, gyermekükkel játszó, álló Máriák az oltárszobrok közvetlen elődei, s a lágy stílus legszebb alkotásai. Ez a stílus a testet elfedő, puha redőkbe omló palástokról kapta a nevét. A "Szép" kifejezést nem a művészettörténet-írás használta először. A 14-15. század fordulójának teológiai irodalma Mária testi és lelki szépségének harmóniáját hangsúlyozta. Az alma ugyancsak fontos teológiai jelentés hordozója a Szép Madonnák ábrázolásánál. Nem az országalma, amelyet leggyakrabban keresztel ábrázolnak, hanem maga a gyümölcs, a bűnbeesés almája. Máriának a megváltásban betöltött fontos szerepe jut kifejezésre azáltal, hogy második Évaként a bűn almáját a második Ádámnak, Krisztusnak adja át. E szobor esetében egészen ritka módon Mária és a Gyermek is egy-egy almát tart. A befelé forduló, csendesen mosolygó Mária nincs kapcsolatban a gyermek Jézussal. A rugdalózó kicsinyükkel játszó klasszikus Szép Madonnákkal ellentétben a nyugodt tartás, a kevésbé oldalra hajtott fej, a zártabb formálás a jellemzője. Szépségét a ritka ékes szőlőlevél pártázatú korona és köpenyének belül kék, kívül ma fehér, egykor valószínűleg aranyozott felülete fokozza. Ez az alkotás kapcsolódik a budai kőszobrászat 1400 körüli emlékeihez. A várpalotában legutóbb napvilágra került kitűnő kőszobrok is a budai szobrászműhelyek jelentőségére derítenek fényt.

Budavári szobor lelet (Zsigmond kor)

A szobrok egy 15. század közepi feltöltés során kerülhettek a föld alá, s talán ennek köszönhetjük megmenekülésüket. Akadnak közöttük törött, de befejezetlen szobrok is. 1974-ben a királyi palota előtti polgárházak egyik betömött pincéjéből került napvilágra az a több mint hatvan összeállítható szobortorzóból és több ezer kisebb-nagyobb töredékből álló gótikus szoborlelet, amely alapvetően kitágította ismereteinket Zsigmond király korának udvari művészetéről. Az egyházi és világi témákat egyaránt ábrázoló szobrok Európa különböző régióiból érkezett elsőrangú mesterek alkotásai, amelyek a szobrászműhely felbomlása után több esetben még félkészen földbe kerültek máig tisztázatlan körülmények miatt. A budai szobrok rendkívüli művészi értékűek, mestereik nem egyszerűen másolták a kor szokásos ábrázolási formáit, hanem éppen ők alakítottak ki új művészi megoldásokat. A szobrok megalkotása közben többféle kőfaragó hagyomány, Európa különféle vidékeinek művészeti stílusa ötvöződött itt össze. A kisméretű, egyházi szobrok formáinak eredetét leginkább a francia királyi udvar szobrászai által a 14. század végén kialakított stílusban találhatjuk meg. A világi témájú alkotások stíluskapcsolatai szintén ugyanide vezetnek, de áttételesebb módon: a közeli Ausztria, Stájerország és a környező vidékek szobrászatában találunk a legtöbb rokonságra. Nehéz lenne ma már pontosan meghatározni, melyik volt az az épület, vagy épületek, amelyek számára ezek a szobrok készültek. Megemlítjük például Zsigmond király nagy palotáját, amely mintegy 70 méter hosszú és 25 méter széles volt és két szintből állt, felső szintjét egyetlen hatalmas nagyterem foglalta el méltó keret nyújtva egy ilyen hatalmas szobrászati anyag elhelyezésére. Arról sem szabad azonban elfeledkeznünk, hogy a szobrok lelőhelyétől a palotával ellenkező irányban nagyjából ugyanakkora távolságra, mint a királyi palota emelkedett a Szűz Mária, vagy más néven Szt. Zsigmond templom, amelyet Zsigmond királyi kápolnának szánt és gazdagon díszíttetett. Ez az épület szintén számba jöhet, mint a szobrok egykor szándékolt felállítási helye.

Zarándok, 1450-60
Hársfa

A szobor a Dunántúlról származó kevés gótikus faragvány egyike, tematikailag is igen ritka emlék. A legenda szerint a 3. században Remete Szent Antal Egyiptomban, egy hegyre visszavonulva sziklasírban élt húsz évig, majd követőinek kérésére kolostort alapított. Erre utalnak a sziklák és a hegy tetején látható templom. Szent Antal széles karimájú zarándokkalapot visel, bal oldalán zarándoktáska, fejét a vándorlásai során használt botra hajtja. A 15. század eleji dél német szobrászatban hasonlóképpen sziklák előtt ülve látjuk. Az eltérés csupán annyi, hogy itt, Szent Antalt a sziklák nem ölelik körül, hanem azokat előregörnyedve, szinte a vállán tartja, s így alakja a konzolfigurákhoz hasonló értelmet kap. A sziklák élesen metszett formákból alakított tömbje azonban az említett dél német szobrokon is ellentétes a remete mellén és ölében lágyan ívelő ruharedőkkel. A jobb vállon gombolt és övvel ellátott ruha részletező ábrázolása a korra jellemző, a kosztümök iránti érdeklődésre vall