A híg vér kora – alternatívák

szerző: Belladonna . megjelent: 2005.09.08 hozzászólások: 2

Fordította: Hanna

http://sanguinus.com

Bizonyára sokan akadnak közöttetek, akik ismerik vagy hallottak már a White Wolf vámpírkrónikájának „híg vér koráról”. Persze az is lehet, hogy sokan nem találkoztatok még a kifejezéssel, vagy nem érdekelt eddig benneteket – de olvassatok tovább!

Először is gyors összefoglalás: mi a „híg vér kora”?

A „híg vér kora” arra az időre utal, amikor a 13., 14. és 15. generáció tagjai megjelennek. Ekkor a vértestvéreket olyan híg vérrel ölelik, hogy valódi vámpírtermészetük elsikkad, és alig különböznek az emberektől (ezek a „dhampírok”). A kifejezés Nód könyvének próféciá iban is szerepel, és állítólag a vértestvérek apokalipszisét, a gyehennát írja le, amikor az ősatyák felkelnek és háborúba indulnak egymás ellen – közben pedig elpusztítják utódaikat.

Tekintsünk el a White Wolf hivatalos értelmezésétől. Ebben a cikkben a „híg vér kora” egy mítosz, amit a paranoiás vértestvérek találtak ki, hogy megmagyarázzanak egy folyamatot, aminek tanúi, de nem képesek megérteni – mint ahogy a Ragnarok a tél megjelenítésére szolgált a mélyen vallásos, ám nem túl felvilágosult norvégok számára.

Mi a helyzet a hígvérűek és a dhampírok megjelenésével? Ez nem azt jelenti-e, hogy a mítosz valóra válik?

Nem. Miért? Mert a mítosz teljesen hibás alapfeltevésen alapul – és muszáj is hibásnak lennie, különben a vértestvérek történelmének jelentős része jel entéktelenné válik. Az érvelés szerint ez az időszak – itt és most – az első alaklom, hogy ilyen gyenge generációjú vértestvérek bukkannak fel. (A cikkben „gyenge” és „erős” nemzedékekről fogok beszélni, hogy elkerüljem a „magas” és „alacsony” generációból eredő félreértéseket.)

A Vámpír: A Maszkabál második és harmadik kiadása egyaránt közvetlen kapcsolatot feltételez a generáció és a kor között – szinte teljesen összeolvadnak. A harmadik generációs vámpírok mind legalább tízezer évesek, és ők az ősatyák. A negyedik és ötödik generáció tagjai is mindannyian több ezer évesek, és rendszerint matuzsálem néven emlegetik őket. Az „öregek” nem csak a legalább háromszáz éves vértestvérekkel azonosak, de kizárólag csak hatodik, hetedik és nyolcadik generációs vámpírokból tevődnek össze. A kilencedik és tizedik generációs vértestvérek szinte mindannyian ancillák, az új husik pedig a tizenharmadik generációból kerülnek ki – a sereghajtók pedig a tizennegyedik és tizenötödik generációsok, akik csak az utóbbi néhány évben bukkantak fel. Senki nem látja, mennyire téves alapjában ez a tétel?

Az igaz, hogy a harmadik generáció tagjai egyben ősatyák is , és mindannyian vénségesen vének – legalább 7600 évesek. (Az özönvizet a legtöbb elmélet Kr. e. 5600-ra teszi, és mivel az ősatyák még az áradat előttről származnak, ezáltal könnyen meghatározhatjuk az életkoruk alsó határát.) Azért ennyire élemedett korúak mind, mert kiirtották az őseiket, a második és első generációt – vagyis nincs több szupervámpír, aki új gyermeket teremth etne.

Ennél a pontnál azonban búcsút is mondunk a logikának, és már meg is érkeztünk a mítoszok és képzelet világába. Ha a vámpírmítoszhoz igazodunk, kénytelenek vagyunk elhinni, hogy csak hat, hét, tíz – nem is, tizenhárom – vagy talán tizenöt harmadik generációs vámpír van, de persze az is lehetséges, hogy Hakim Káin gyermeke, ahogy az asszamita legendák állítják, ez esetben viszont első (vagy második, attól függ, kinek a meséjét hallgatod) generációs, és akkor az ő gyermekei…

Ajajj, megfájdult a fejem.

Van egy-két vaskalapos szabályhívő, aki ragaszkodik hozzá, hogy csak tizenhárom ősatya van, és soha nem is volt több – de vajon hihető, hogy az első és második generáció tagjai 3000 vagy még több év alatt csak ilyen kevésszer hajtották végre az ölelést?

Gondolj csak bele! Háromezer év – ez hosszabb idő, mint ami a Római Birodalom és a modern világ megszületése között eltelt. Ugyanannyi idő, amennyi alatt a matuzsálemek állítólag egész hordányi vámpírt hoztak létre a hatodik és tizenötödik generáció között. A vámpírokat többnyire kicsinyes, önző és élvhajhász teremtményeknek állítják be – mégis el kell hinnünk, hogy a modern vértestvérek ősei ilyen természetfeletti önuralmat gyakoroltak, és soha nem támadt fel bennük a vágy hogy „még egy utolsó” gyermeket létr ehozzanak, akár jelenkori leszármazottaik?

Naná, Jézus pedig tizenkét éves kora után rögtön harminc lett, és kihagyta a közbeeső éveket.

Ez egy mítosz – egy özönvíz után fabrikált mese, amely szájról-szájra szállt, és mindenki csiszolgatott rajta egy kicsit, hogy mindenféle vámpír dogmát, mozgalmat és rendszert igazolni lehessen vele. Még olyan szövegek is vannak, amelyek szerint nem is a harmadik, hanem a második generáció volt az, amelyik túlélte az özönvizet, ezért tévesen használjuk az „ősatya” megjelöl ést a harmadik generáció tagjaira (lásd az erciyesi töredékeket). Még bonyolultabb a dolog, ha megkérdőjelezzük, hogy Káin volt-e az első vámpír – ezt a „tényt” a vámpírmítosz különféle „történelmi” forrásai is támadják.

Van azonban egy pont, ahol mesélőké nt meg kell húznod a határt, és ha a játék megkívánja, dönts és gondolkozz magad.

A történelem nem más, csupán a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján összefércelt, helytállónak bizonyult elmélet. A próféciák nem játszanak nagyobb szerepet a történelemben, mint a találgatások és teóriák, mivel hacsak nem egyenesen egy kló szájából hallod a jóslatot, nincs mód arra, hogy bizonyítsuk, valójában kinek a szájából, mikor és hogyan hangzott el.

Nos hát, itt áll a mi verziónk a vértestvérek történelméről és az ún. „híg vér koráról”. Az elméletet az egyszerűség kedvéért időrendben ábrázolom, és felhívom a figyelmet a fontosabb tényekre és mítoszokra.

A kezdőpontot Kr.e. 10000-re teszem, mert a geológiai bizonyítékok szerint ekkor ért véget az utolsó jégkorszak. Lo gikus hát innét levezetnünk az elméletet, mely szépen összecseng a vámpírmítoszok utalásaival és állításaival.

Kr.e. 10000 – Az utolsó jégkorszak véget ér, és a civilizáció megszületik.
Kr.e. 9400 – Ádám születése (ez a dátum a bibliai leszármazások kreatív értelmezése alapján született , és a korábban emlegetett özönvíz-elmélettel is egybevág).
Kr.e. 9100 – Káin megszületik (megint bibliai adatokra támaszkodva – vagyis Káin kb. 11100 éves).
Kr.e. 8800 – Énós megszületik (vagy megkapja az ölelést) – Énóst, illetve Énókot megemlítik a Bibliában Ádám leszármazottai között. Valószínűleg azonos azzal az Énóssal, aki állítólag Káin első gyermeke.
Kr.e. 8800 – Énók, az Első Város megépül.
Ennél a pontnál az elméletünk élesen különválik a közismert mítosztól.
Nem hiszem, hogy a vámpíroknak ebben a csodálatos városában – ahol mindenki előtt felsőbbrendű lényként uralkodtak – a káiniták nem adták meg magukat a vágynak, szeretetnek, önzésnek, előítéleteknek és félelemnek, melyek mindegyike ki váltó oka lehet az ölelésnek. Inkább úgy gondolom, hogy ezek az első vámpírok hasonlók voltak korai éveikben modern leszármazottaikhoz. Ne feledjük, hogy akkoriban még nem voltak hihetetlen hatalommal bíró ősi istenek . Kétségtelenül erősek voltak – de még csak néhány évtized vagy évszázad választotta el őket halandó életüktől. Hasonlóan viselkedhettek mai utódaikhoz, vagyis valószínűleg többször öleltek. Éppen ezért az egymást követő nemzedékek ölelése viszonylag kisz ámítható mintát követhetett az Első Város fennállása alatt. Itt jegyezném meg, hogy Énók városa az elmélet szerint a Tigris-Eufrátesz vidékén terült el, ugyanott, ahová a bibliakutatók Édent helyezik.
Kr.e. 6000 – Megjelennek az első nílusi földművelők – ez azért fontos, mert ez volt a szervezett földművelés első bizonyított megjelenése. Vajon Énók halandó lakossága vadászó-gyűjtögető csapatokra hagyatkozott, vagy a földművelést már hamarabb feltalálták, mint a vértestvérek hatalmi székhelyétől ezer mérföldre fekvő Nílus mentén?
Kr.e. 5600 – Az özönvíz és Énók pusztulása. Ez azt jelenti,h ogy Énók mintegy 3200 évig állt fent. Énók helyét és korát a sumér mítosz alapján számíthatjuk ki, amely szerint Kish városa (Kr.e 3500–2400) egy özönvíz előtti város romjaira épült, elsőként a katasztrófa után.
Kr.e. 3500 BCE – Kish városának megalapítása Mezopotámiában. Elméletünk szerint ez a vámpír mítoszok második városa – mivel abban minden szöveg egyetért, hogy az özönvíz vámpír túlélői azonnal felkeltek és újjáépíte tték a városukat. Az „azonnal” persze relatív, mivel mindez 2100 évvel az özönvíz után történt.
Itt fontos megemlítenünk az erciyesi töredékek egyik részletét, amely a hullámok alatt csapdába esett vértestvérek siratóját is tartalmazza – ebben elmondják, hogy egymásból táplálkoztak, testvér a testvért, atya a gyermekét falta fel, miközben várták a víz apadását. Ha ez igaz, akkor hogyan lehetséges, hogy tizenhárman kerültek a víz alá, és tizenhárman emelkedtek ki belőle , ha egyszer közben egymást ették?
Ehelyett gondolkozzunk el a következőn: hogy Káin állítólagos törvénye maximum egy vámpírt engedélyezett három halandóra. A modern vértestvér arányok 1:25000 nagyságrendűek (a White Wolf 1:100000-es arányról beszél, de ez minden más leírással szembemegy, amit a vértestvér társadalomról alkotnak). Legalább tizennégy élő halandóra van szükség egy vámpír eltartásához – mivel egy embernek tizennégy napra van szüksége egy vérpont újratermeléséhez. És ez még csak a vámpírok alapszükséglete! Valószínű, hogy a történelmi források tévednek. Tehát, ha Káin törvénye egy a harminchoz arány írt volna elő, az közelebb állna a valósághoz, és fenntartható is lenne egy olyan városban, ahol a vámpírok nyíltan uralkodtak a halandók fölött. Az bizonyított tény, hogy ebben a korszakban a korai városok népessége két és nyolcezer között mozgott. Ha Énók is hasonló tendenciát követett, az özönvíz idején hetventől kétszázhetven vámpírig bármennyi lehetett. A katasztrófát követően a városok népessége természetesen megnőtt, és közelítette az ötvenezret – ami még több vértestvér megjelenését tette lehetővé, feltéve, ha kihasználták a Káin törvénye által nyújtott lehetőségeket.
Itt meg kell jegyeznünk, hogy a Kappadók klán történetének egy passzusa szerint Cappadocius vándorlása után összehívta a leszármazottait. Legnagyobb rémületére több mint tízezer vámpír jelent meg – nem csoda, hogy elájult. Ez pedig csak egy klán. Gondolkozzatok el ezen!
Kr.e. 3300 – Egyiptom egyesítése.
Kr.e. 2400 – Kish független államának pusztulása – a Második Város híres bukása. Ezek szerint a Második Város csak 1100 évig maradt fent – majdnem fele annyi ideig, mint Énók. Pusztulása idején mintegy negyven-ötvenezer lakosa lehetett, vagyis a vértestvérek népessége 500 és 1700 közé tehető – hacsak nem vándoroltak el néhányan, mint ahogy ez mi nden klán esetében megtörtént.
Kr.e. 1900 – Felépül Ashur, Asszíria főváros a (állítólag Cappadocius másik neve is Ashur, és könnyen meglehet, hogy ő alapította).
Kr.e. 1628 – Kivonulás Egyiptomból.
Kr.e. 961 – Salamon király uralkodása.
Kr.e. 814 – Karthágó megalapítása, amit Harmadik Városként ismernek. Ezúttal a vértestvérek 1400 évig vártak az új kísérlettel: a vámpírok által uralt várossal.
Kr.e. 146 – Karthágó pusztulása és a Harmadik Város vége. Karthágó 668 évig maradt fent – majdnem fele annyi ideig, mint Kish.
1305 – Anarch lázadás
1493 – Thorns-i egyezmény és a modern Szabbat születése.

Ez tehát a történelem – de mi köze mindennek a híg vér korához?

A vámpír történelem három nagy vértestvér civilizációról beszél, amelyek minden egyes alkalommal összeomlottak, és a hatalom székhelye elpusztult a kataklizmában. Emlékezzünk rá, hogy a vámpírokról – különösen az idősebbekről – az a hír járja, hogy fiatalabb társaikkal vívatják meg a háborúikat. Könnyen elképzelhető hát, hogy a nagy katasztrófák idején ezek a fiatalabb vámpírok tömegével haltak meg, miközben az öregebbek és erősebbek megmaradtak, hogy újrakezdjenek mindent, amint lecsillapodnak a kedélyek. Ebben rejlik az elmélet lényege .

Azért nincsenek gyengébb generációs vének, mert a vámpírtörténelem nagy katasztrófái során elpusztultak.

Az úgynevezett „híg vér kora” és az állítólag ősi prófécia értelmezésével együtt járó hisztéria minden valószínűség szerint már korábban is bekövetkezett, és a jelen kor semmivel sem fontosabb, mint a régebbi események.

Ha követjük a fenti dátumokat és számokat, jól láthatóan kirajzolódik a nagy vámpírcivilizációk születésének, virágzásának és hanyatlásának ciklikussága, amely egyre inkább felgyorsul. Ugyanakkor az egész világról elmondhatjuk, hogy felgyorsult. Ennek oka részben a „világ” határainak kibővülése, részben pedig a technikai fejlődés. Ahogy a világ tágul, úgy nőnek az egyén lehetőségei is, hogy érzékelje és hasson rá, mint ahogy a becsvágy is ennek megfelelően egyre nagyobb lesz. Ennek következménye a gyakoribb és hat ározottabb döntés, vagyis a vámpír civilizáció ciklusa egyre rövidebb.

Ha elhisszük, hogy a matuzsálemek átlagosan kétezer évesek – ez szépen összecseng Karthágó korával –, és elsősorban a negyedik és ötödik generáció tagjai, akkor azt is el kell hinnünk, ho gy tíz nemzedéknyi utódot hoztak létre ez idő alatt, vagyis kétszáz évenként született egy generáció. Ha pedig ezt átlagosnak vesszük a vámpírfajra vonatkoztatva, és figyelembe vesszük a vértestvér események sűrűsödését, a következő számokat kapjuk:

Modern kor – 200 év, kétszáz évente egy generáció (5. és 15. között)
Karthágó előtti kor – 2700 év, 250 évente egy generáció
Kish előtti kor – 21 00 év, 300 évente egy generáció
Özönvíz – 3300 év, 350 évente egy generáció

Ha a második generációtól indulunk, könnyen meglehet, hogy legalább tizenegyedik vagy tizenkettedik generációs vértestvérek is éltek már az özönvíz idején – és ha hihetünk Nód könyvének, miszerint egyes vámpírok halandószeretőket vettek maguk mell é, és gyermekeket nemzettek nekik, könnyen lehet, hogy Énók is megélte a maga „híg vér korát”.

Utána újrakezdés következett a harmadik generáció túlélő tagjaival. Mire elérünk Kish megalapításáig, már a tizedik gener ációig is eljutunk – mindez ötezer évvel ezelőtt! Mivel a kevés fennmaradt írásból kitűnik, hogy a Második Város pusztulása az ősök háborúskodásának volt köszönhető – amelynek kirobbantó oka valószínűleg ugyanaz volt, mint a tö rténelem folyamán oly sokszor: Káin tanítása és szavai, köztük a „híg vér korával”.

Ha továbbhaladunk, eljutunk a Karthágó megalapítását megelőző korig – mely esetben a harmadik gen erációtól számolva szintén eljutunk a tizenharmadik generációig még a város létrejötte lőtt – de ezúttal semmiféle bizonyíték nincsen arra nézvést, hogy a számolást a harmadik generációtól kéne kezdenünk.

A vámpírtörténelem emelkedő és hanyatló korszakokat él meg, és a vértestvér népesség is ennek megfelelően változik. Ez logikusan maga után vonja a gyengébb generációk megjelenését és pusztulását is. A vámpírok természete egyértelműen erre u tal – csak éppen a közhiedelem tartja másként.

Miért hisszük azt, hogy a gyengébb generációk megjelenése egyedi jelenség, és csupán a modern korra jellemző? Mert ettől különlegessé válnak, és Káin vérének kudarcaként lehet rájuk mutatni – ők a vámpírok degenerációjának élő példái. Ilyen előítéletekkel aztán nagyon könnyű megfélemlíteni és kihasználni a gyengébb generációk tagjait – márpedig az öregek pontosan erre vágytak, amióta Káin kitette a lábát Énókból, és rábízta a várost a kölykeire.

Vagyis az úgynevezett „híg vér kora” nem több mint mítosz, ami kényelmesen kiszolgálja a vénebb káiniták céljait, és újabb eszköz gyengébb társaik irányításához. A gyehenna még a közelben sincs, a világ sem ér véget a jövő héten.

Az igazság a vénekről

Az általam kínált igazság a vénekről egy alternatív történelemhez kapcsolódik, és semmi köze ni ncsen a Time of the Thin Blood kiegészítő titkaihoz, sőt, annak „igazságait” mítoszként és babonaként kezeli.

A „vének” kitételt ebben a cikkben a hatodik generációnál erősebb vámpírokra alk almazom. Az előző részből kiderült, hogy nem hiszek a kor és a generáció szoros kapcsolatában. Most szeretnék kitérni az életkor, generáció és a velük járó hatalom következményeire.

A forrásanyagok mindig elismételik, hogy az ősatyák isteni hatalmú erők, akik elképzelhetetlen kegyetlenségre és világot alapjaiban megrázó tettekre képesek. Ennek magyarázata, hogy a vámpírok idősödvén egyre nagyobb hatalomra tesznek szert, és tízezer év alatt olyan elképzelhetetlen erejük lesz, mint Istennek.

Az ősatyákat övező mítosz t (tízezer évnél idő sebbek, csak harmadik generációsak, mélyálomban pihenve irányítják a dzsihádot, és a gyehenna eljövetelekor felkelnek és elpusztítják csatájuk közben az összes többi vámpírt) általánosságban tényként könyvelik el. Sajnos nem mindegyik pontja lehet igaz, ha logikusan továbbgondoljuk, amit a vámpírokról tudunk. Ha a történelmet és a mítoszt összehasonlítjuk, hamar előtűnik, hogy a „tényeket” nem támasztja alá semmi.

Arról már olvastunk, hogy Énókban Káin három gyermeke (Énók, Zillah és Irad) az ölelés titkait ellesve gondolkozás nélkül magukhoz ölelték a halandókat, amíg Káin véget nem vetett a gyakorlatnak.

Amint látjuk, ilyenformán bős éggel akadtak második generációsok – bár hogy mennyi, az találgatás tárgya. Azért beszélek második generációról, mert Kéin három gyermeke egyértelműen első generác iónak számít (Káin ugyanis nem lehet saját vérvonalának első generációja).

Még ha feltételezzük is, hogy Káin három gyermeke csak három halandót ölelt fejenként, akkor is kilenc második generációs vámpírt kapunk. Azt nem hiszem, hogy ezek a második generációs gyermekek nem öleltek maguk is. Személy szerint elképzelhetetlennek tartom, hogy Káin ostobaságnak tartotta volna azt, amit ő maga is elkövetett – ezért valószínűbb öt vagy még több gyermek minden első gene rációs után, és ki tudja, hány harmadik generációs vámpír.

Mindegy, hogy most 48 vagy 115 vámpírról beszélünk, később az írások leírják, hogy Káin véget ve tett az öleléseknek, és a vértestvérek kényelmesen éltek Énókban, és mind ők, mind a vár os több korszakon át virágzottak. Itt a „korszak” emberöltőt vagy generációt jelent – halandó definíció szerint a szülők és az utódok születése között eltelt időt. Modern fogalmak szerint ez huszonöt év, de a Biblia alapján Énók idején 300 év volt.

Aztán jött az özönvíz.

A pusztulás idején Énók „hatalmas birodalom” székhelye volt, ami nem rossz ahhoz képest, hogy az emberi civilizációkat messze megelőzi. A tévedés abban rejlik, hogy abban az időben Énók volt az egyetlen város és az egye tlen hely, ahol vámpírok éltek. Az ősatya-mítosz sértetlen sége érdekében viszont fent kell tartani ezt a hiedelmet.

A tévedés részben mitológiai és részben régészeti. Mitológiailag hibás az az elképzelés, miszerint a mitikus özönvíz az egész bolygót elborította. A tévedés oka, hogy a Földön számos kultúrában létezik özönvíz-legenda, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy az özönvíz az egész világra kiterjedő katasztrófa volt. A modern földrajzi bizonyítékok szerint valóban volt egy hatalmas árvíz a Tigris-Eufrátesz területén, valószínűleg a gleccserek visszahúzódásának vagy a folyók változékonyságának köszönhetően. Mindenesetre ez jelenthette a mezopotámiai kultúra számára a „világ végét”.

A régészeti tévedés abból ered, hogy nem vették figyelembe a korszak embereinek kulturális jellegzetességeit. Énók egy birodalom szíve volt, amely megelőzi a Tigris-Eufrátesz vidékének urduk korát (Kr.e. 4300–3100), de valószínűleg hasonló felépítéssel rendelkezett: egy nagykirály uralkodott több, saját király uralma alatt álló külső város fölött. Énókban az uralkodó király vámpír volt, és a szövegek szerint az emberek választották meg, nem Káin. Éppen ezért feltételezhetjük, hogy a kor többi fejedelme is vámpír volt – Káin leszármazottai –, mivel a halandók ezt kívánták volna meg az alárendelt városoktól. A birodalmakban bevett szokás volt az alkirályokat családi kötelékek alapján kijelölni – mivel a vérségi kapcsolatot erősebbnek tartották a politikai érdekeknél. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy Énók korai birodalma négyszázötven kilométer átmérőjű vagy még nagyobb lehetett – vagyis egy jó futó gyalog egy hét alatt ért egyik határtól a másik hoz. Ekkora területeket egyszerűen lehetetlen volt egy trónról irányítani – kivéve, ha minden várost a „királyi család” egy képviselője uralt, aki k mellesleg gondolatok útján is képesek voltak társalogni egymással. Elképzelhető, hogy a külső városok királyai ghoulok voltak, akiket Énókból irányított a gazdájuk – de tekintve, hogy egy ghoult legalább havonta egyszer meg kell etetni, ez azt jelentette volna, hogy a hónap felében ide-oda utazgat, és alig intéz el valamit.

Könnyen lehetséges tehát, hogy az özönvíz csak az énóki birodalom völgyét érte, és a korszak vámpírjai több városban elosztva éltek. Talán néhányan elkóboroltak a világba, hogy saját gyermekük legyen.

Az is érdekes, hogy az Énók korára utaló szövegekben „ide-oda vándorló” vámpírokról történik említés, akik Káin tiltásai ellenére „sötét tetteket” követtek el. Ezt az erciyesi töredékek is alátámasztják, amelyekben az áll, hogy Káin leszármazottai mindenhová eljutottak, és a távolságtól függően titokban avagy nyíltan, de dacoltak a törvényeivel. Ha ezt a gondolatmenetet követjük, látható, hogy nem lehet megállapítani, pontosan hány generációt hoztak létre Káin gyermekei, vagy hogy hol kötöttek ki.

Visszatérve az özönvízhez: a Biblia szerint egy évig és tíz napig tartott. Az erciyesi töredékek szerint Káin víz alá került leszármazottai egymásból táplálkoztak, hogy életben maradjanak. Szinte bármely vámpír túlélhet egy árvizet, de egy év után már csak a legerősebbek maradhattak meg a túlélésért folytatott küzdelemben – vagy a legsze rencsésebbek. A töredékekből az is kitűnik, hogy számos vértestvér túlélte az áradást, köztük az első generáció tagjaival is, akiket az özönvizet követő háborúban öltek meg.

Itt meg kell állnom egy pillanatra, hogy leszögezzem: a „harmadik generációs ősatya ”-elmélet téves. Az erciyesi töredékek szerint a harmadik generációt a második hozta létre az özönvíz után – míg Nód könyve korábbi és későbbi időpontokat is megjelöl. Ezért a harmadik generációban vannak özönvíz előtti és utáni vámpírok egyaránt.

De térjünk vissza a hiedelmekhez:

Minden ősatya több mint tízezer éves.

Hibás elmélet – 10000 és 5500 év között bármilyen korúak lehetnek – és ehhez a következtetéshez csak a rendelkezésre álló szövegeket vettük alapul.

Az ősatyák mind harmadik generációsak .

Szintén tévedés. Az első és második generáció tagjai közül is többen túlélték az özönvizet, bár előbbiek nemsokára elpusztultak. Érdekes módon az özönvíz után senki nem említi meg az elveszett második generációt – bár létezésükről a modern források már tartalmaznak információkat.

Most pedig térjünk rá a vének hatalmáról szóló mítoszokra. Ezek alapja egyszerű: a vámpírok egyre erősödnek, ahogy idősebbé válnak, ezért a borzasztóan öreg vámpírok bizonyára borzasztóan hatalmasak is. Ez egyszerűnek és logikusnak tűnik – de téves követk eztetéseket von le, és figyelmen kívül hagyja a vámpírok egy-két jellemzőjét. Azt feltételezi, hogy a hatalom növekedése nemcsak automatikus, hanem a vének eleve olyan szintről indultak, amiről a mai vámpírok még csak nem is álmodozhatnak. A kérdés a következő: „Miért működik a vér másként az ősi generációkban, mint a modernebbekben? ”

Az újkori vámpírokban, bármilyen generáció is ölelte őket magához, hatalmas lehetőségek rejlenek, de első éjszakáikon alig erősebbek, mint halandó életükben. A valódi erő hosszú és tevékenyen eltöltött időszak során alaku l ki sok tanulás és tapasztalatszerzés után. Ez éppúgy igaz a nyolcadik, mint a tizenharmadik generációra (ezeket engedik az alapszabályok karakterként). Bármely generáció újszülöttje gyengének számít az első éjszakákon, akiket csak az különböztet meg egymástól, hogy mennyi vért tudnak adott pillanatban mozgósítani. Ha az ember megnézi az öreg vámpírok készítésének szabályait, láthatja, hogy ez egészan az ötödik generációig igaz. Higgyük el, hogy két generáció alatt drasztikus változások történtek a vámpírfajban? Nem hinném.

Ezért fogadjuk el, hogy a vének valószínűleg életkorukból adódóan erősek, és hatalmas élettapasztalat áll a hátuk mögött, amely képességeik fejlesztését szolgálta. Így is hihetetlenül erősek és félelmetesek – igen ám, de még van valami, amit figyelembe kell vennünk: a mélyálom.

A vének állítólag mélyálomban hevernek a Római Birodalom felemelkedése óta (Kr.e. 500 körül). Mélyálomban a vámpír halálszerű álomba merül, nem tehet semmit, amíg el nem telt egy bizonyos idő. A vér felhasználása más körülmények között automatikus, és mé g gondolkozni sem kell rajta, a mélyálomba zuhant vértestvér azonban még erre sem képes. Éppen ezért egy mélyálomban heverő vámpír nem erősödik, és nem tanul új dolgokat sem – tulajdonképpen semmit nem csinál. (Ez megcáfolja azt az állítást is, hogy az aló vámpírok irányítanák a modern dzsihádot.) Ha a vének több évezredes létük egy részét, vagy akár csak az utolsó 2500 évet mélyálomban töltötték, ez jelentősen lecsökkenti a fejlődésre fordított időt. Minthogy az öregek készítéséről szóló szabályok leszögezik, hogy ahogy a vámpírok öregszenek, úgy tanulnak egyre nehezebben, valószínű, hogy a vének korántsem olyan isteni erejűek, mint amilyennek beállítják őket.

Az ősatyák tehát nem birtokolnak isteni hatalmat. Valóban félelmetes erővel rendelkezhetnek – mint minden ezer év fölötti vámpír. A léneg, hogy egy tevékeny matuzsálem, aki kétezer éves életében végig ébren volt, legalább olyan hatalmas lehet, mint egy fiatalabb ősatya, aki az ideje nagy részét mélyálomba zuhanva töltötte.

De hogy az ősatyák és sok matuzsálem több évezredet töltsön mélyálomban? Lehetséges, de ne vegyük készpénznek. A Ezt a „tényt” ugyanis arra alapozzák, hogy ha egy ősatya ébren lenne, minden bizonnyal tudnánk róla. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy a vének hatalma széles skálán mozoghat, előfordulhat, hogy többen fiatalabb vagy gyengébb ge nerációs vámpírnak beállítva magukat járják a világot (elvégre az embernek résen kell lennei a diableristák miatt).

Most pedig lássuk az utolsó két tévhitet!

Az ősatyákat csak más vámpírok vére táplálja. Ez a hiedelem „matuzsálem szomja” hátrányon alapul, amely a Black Hand kiegészítőben szerepelt. Az ebben szenvedő vámpírt többé nem elégíti ki a halandók vére, és vértestvér vitae-re van szüksége az életbenmaradáshoz. A neve onnan ered, hogy főleg az idősebbeket sújtja ez a kór. Az Elysium kiegészítőben viszont megmagyarázzák ezt a hátrányt, mely elsősorban szokásból és pszichés függőségből ered – nem fizikai szükséglet és nincs szükség rá a fejlődéshez sem.

A vértartalékokról szóló szabály szintén ellentmond annak, hogy az idősebb vámpíroknak potensebb táplálékra lenne szükségük. Minél erősebb egy vámpír generációja, annál több vitae-t képes a testében tárolni. Míg egy tizenharmadik generációs vámpírnak nincs több vére, mint egy halandónak, egy negyedik generációs vértestvér akár öt halandó vérét is elraktározhatja a testében. Ez a koncentrált vitae vének erejének valódi forrása, és megmagyarázza az ősök szomjúságának mítoszát is. Ha te vámpír üreg lennél, akinek egy szörnyű harc során gyors új ratöltése van szüksége, hová fordulnál: öt-hat halandóhoz, akikből fejenként legalább egy perc kiszívni a vért, vagy egy-két gyengébb társadhoz, akik rövidebb idő alatt ugyanannyi táplálékkal képesek ellátni? Ha ezek az idős vámpírok elég gyakran alkalmazták ezt a kényszermegoldást, megszerethették a vámpír vitae-t, és az ifjaknak nem telt sok időbe, míg elhitték, hogy a vének azért isszák ki a vérüket, mert erre van szükségük.

Végül pedig: az ősatyák irányítják a vámpír dzsihádot – sokan közülük a mélyálomból.

Lehet ebben némi igazság, de a tények és a logika egyaránt mást mondanak. Egy vámpír sem él tízezer évig, ha meggondolatlan, felelőtlen, vagy vásárra viszi a bőrét. Nem tűnik logikus l épésnek olyan Armageddon felé noszogatni az utódaidat, amikor kénytelen leszel nyilvánosságra lépni és harcolni a túlélésért a hozzád hasonló hatalommal rendelkező vámpírok ellen. Sokkal valószínűbb, hogy ezek az öregek meghúzzák magukat és roppant udvariasak a szomszéd jaikkal szemben – az őrültek természetesen kivételek, de azok ritkán maradnak meg sokáig (lásd a Ravnos klánkönyvet).

Amikor csak kevés vámpír él egy területen – mondjuk néhány száz – nincs értelme a marakodásnak, mert mindenki kényelmesen elfér. De ha a népesség megnő, a konfliktusok száma is megugrik, és hamarosan kitör a háború a szűkös erőforrásokért.

A nagy dzsihád sem több mítosznál – az öregek terjesztik, hogy áthárítsák másra a vagyonért, befolyásért és hatalomért folytatott háború felelősségét. „Nem a mi hibánk, hogy a háborúba küldünk meghalni, mi is ugyanúgy bábuk vagyunk, mint te.”

Ezért hát a mindannyiunk által rettegett vénséges vámpírok nem szörnyűséges félistenek, mint ahogy beállítják őket, és a világ jelenlegi helyzetéért sem az érthetetlen, sötét erők felelősek, akik sírjuk mélyéről rángatják bábjaik zsinórjait.

Vagyis: a gyehenna nem kopogtat az ajtón, és az igazság sokkal csodálatosabb és lenyűgözőbb, mint a mítosz.