A Lény VI. fejezet

- A víz gyorsan terjed! –riadt arccal ált meg James előtt- Nincs menekvés. A lángok és a víz körbezárt minket. És a lény is itt kószál valahol. Nem maradhatunk tovább. A hajót már nem tudjuk megmenteni, és nem tehetjük kockára a többi ember életét…
- A többi emberét? –Jack-re nézett. A tekintetük találkozott. Mindketten félnek… van mitől félniük. A lény az elmúlt két órában a hajon lévő utasok nagy részével végzett, és nem áll le. Bosszúra szomjazva gyilkolja az embereket és képtelenség megállítani. A golyók lepattannak róla, nincs olyan fegyver, mely képes lenne végezni vele. A hajó pedig süllyed. Az UFO felrobbanása komoly károkat okozott. Alig egy órájuk maradt, aztán a hajót örökre elnyeli a tenger. Magukra maradtak. Ezt mind tudják. Nem sikerült vészjelzést leadni. Minden rendszer siket. Valószínűleg a robbanás miatt. És az utolsó próbálkozásuknál, hogy végezzenek a lénnyel, felgyújtották a hajót. Csapdába estek. Az egyedüli esélyük, ha eljutnak a legközelebbi mentőcsónakhoz és elhagyják a hajót, abban bízva, hogy a lény nem követi őket. Bár ez nem valószínű, mert kiderült, hogy remekül tud úszni- már csak mi maradtunk heten. Senki más. És mi is csak azért, mert bezárkóztunk, míg a többiek menekülni próbáltak.

- Sajnálom –Ed lépett oda, a kapitányra nézett. Talán ő most a legnyugodtabb- de mennünk kell. Kockázatos és talán nem éljük túl mind, de ha itt maradunk, akkor a biztos halál vár ránk.
- Tudom –bölcsen látja a helyzetet- menniük kell. Én elcsalom azt a bestiát, amíg önök kimenekülnek.
- Ezt nem engedhetem uram –Jack, ellentmondást nem tűrően nézett James-re, de ő a fejét csóválta.
- Nincs más esély. Ez az én hajóm. Miattam kerültünk ilyen bajba. Hát, most nekem is kell helyrehoznom –bár ezt már nem lehet helyrehozni- legalábbis helyesen cselekednem.
- De…
James felemelte a kezét és hallgatásra intette.
- Semmi de. Induljanak.
- Értettem –Jack a többiekre nézett- induljunk.
Magukhoz vették a maradék fegyvereket. Dr. Lee felkapta a még mindig eszméletlen Sarah-t, Jessicára nézett, ki hálás a segítségéért és elindultak.
- Sok szerencsét kapitány –Veronika mosollyal köszönt el tőle, tudva, hogy többet nem látja, és tudva, hogy ha megmenekül ezt neki köszönheti.
- Több kell itt a szerencsénél…

Elindultak, egymás után libasorba a folyosón. Ed és Veronika haladtak elől, míg Jack a sor végén haladt, fedezve a többieket. A folyosó végéről még egy pillantást vetett James-re, mélyet sóhajtott és tovább ment. Nem tehet semmit. Sajnos. Csak remélheti, hogy a kapitány valahogy megmenekül. Mindannyian kimerültek és félnek. Minden porcikájuk reszket és abban reménykedik, hogy élve megússza ezt a kalandot.
- A teherlifttel feljuthatunk a következő szintre, onnan pedig a lépcsőn a legfelső szintre. Pár perc és kint leszünk –ekkor lövéseket hallottak. A kapitány irányából, majd hangos kiabálásokat, aztán csendet. Mind megálltak. Néztem maguk mögé, tudva, hogy a kapitány az életéért küzd, de lehet, hogy már halott- nem állhatunk meg! Ott a lift szálljanak be, én itt maradok!
- Nem –Ed tiltakozni próbált, de Jack a liftbe lökte, és a pisztolyt a kezébe nyomta.
- Menjenek! Én feltartom… -a lift ajtaja bezárult és hangos nyikorgással elindult felfelé- gyere te szörnyeteg! Gyere…

Jack egy vadásztőrt vett elő. Már csak ez maradt, amit bevethet a lény ellen, mely hírtelen felbukkant a folyosó végén. Egy pillanatra megállt és felmérte a következő áldozatát. Jack tudta, hogy most mi fog következni. Az elkerülhetetlen. A szíve hevesen vert, az adrenalin szintje az egekbe szökött. Félelem fogta el, de nem hátrálhat meg. Úgysem lenne értelme. Ekkor a lény hangos üvöltés mellett, mely leginkább egy farkaséhoz volt hasonló, elindult a férfi felé. Egyre gyorsabban rohanva, hogy lecsaphasson. De Jack is elindult.

Egymással szemben rohantak, míg el nem érték a másikat. Mindketten felugrottak, hogy lecsapjanak, de a lény elsöprő ereje ellen, Jack tehetetlen volt. A földre teperte, a tör kiesett a kezéből, a tekintetük még egy utolsó pillanatra találkozott, aztán a lény lecsapott. Olyan könnyedén tépte le a férfi fejét, mintha csak egy rongybábú lenne. Felemelte és magamögé hajította. A vér még spriccelt a fejetlen nyakából, mikor a szörnyeteg máris tovább indult. Megállt a lift előtt. Beleszimatolt a levegőbe, érezve a menekülők illatát. Szétfeszítette a lift ajtót, majd felnézett. A lift pár szinttel feljebb állt, az aknába ugrott elkapva a köteleket, majd villámgyorsan mászni kezdett, míg el nem érte az üres liftet. Ed és a többiek már máshol járnak. Máshol, de nem elég messze. A lényt hajtja a vadászösztöne és a bosszúszomja. Hogy végezzen mindenkivel…

- Erre nem mehetünk –a lépcsőhöz érve, Ed riadtan nézett a többiekre. Lángok törtek elő a lépcső tetejéről, mely így járhatatlan- máshol kell próbálkoznunk.
- Tudok egy utat, azt hiszem – Dr. Lee szólalt fel reszkető hangon. A hajó legénységéből már csak ő maradt. Középkorú, jóképű férfi. Korábban New York-ban dolgozott egy magánklinikán, ám a kalandnak nem tudott ellenállni, ezért csatlakozott a hajó legénységéhez. Vesztére. Ez a második útja és még nem ismeri olyan jól a hajót, de azért kiismeri magát. És muszáj is lesz, ha nem akar meghalni. Otthon várja a felesége és két kislánya, akiknek még szükségük van rá. A kis Sarah-val elindult visszafele a folyosón, majd megállt a hajó tervrajza előtt, mely a falón lógott- Megvan. Csupán pár métert kell tovább mennünk, aztán lesz egy lift mellyel feljuthatunk. Az eligazító teremben. Az biztosan érintetlen.
- Remek, akkor ne vesztegessük az időnket… - hírtelen ledermedt. A lény utolérte őket. Alig két méterre állt meg az orvostól. Dühödt fujtatással nézte, készen állva arra, hogy lecsapjon, és mielőtt bárki tehetett volna bármit is az orvosra, és a kis Sarah-ra rontott- ne!!!
- Ne!!! –Jessica dühödten rontott a lényre, hogy megmentse a kislányát, ám az egy könnyed mozdulattal a falhoz vágta. A kis Sarah kiesett a doki kezéből, aki védekezni próbált. Karjaival csapkodta a lényt, aki ezt szinte fel sem vette. Felemelte hatalmas karhát és lecsapott. Éles karmaival feltépte az orvos mellkasát, és kitépte a szívét. Azonnal meghalt. A szív még vert a lény kezében, mikor az a szájába vette és jóízűen elfogyasztotta. Eközben Veronika és Ed a közeli kabinba zárkóztak magára hagyva Jessicát és Saraht.

- Ki kell mennem –Veronika szorosan fogta, az asztal mögé húzta és nem engedi el- engedj!
- Nem. Nem engedlek. A fegyver hatástalan. Nem tehetsz semmit. Muszáj elbújnunk. Talán nem talál ránk. Ez az egyetlen esélyünk.
- De…
- De! –reszket a félelemtől, könnyek csorognak végig az arcán. Szereti Ed-et és nem akarja elveszíteni- szeretlek. Értsd meg.
- Én is szeretlek –megcsókolta és gyengéden magához ölelte.
- Akkor maradj itt velem…

Odakint a helyzet igen feszülté vált. A lény felállt és a kis Sarah-ért indult. Felkapta és alaposan szemügyre vette.
- Ne merd bántani! –felugrott és ismét a szörnynek rontott, mely ügyet sem vett róla. Jessica komolyan beverte a fejét és erős fájdalmai vannak- ne merd bántani!
- Mami –a kislány magához tért. A látása még homályos, de amint a lényre nézett sírni kezdett és halálra rémült- mami
- Hagyd békén. Ne bántsd! –egyre kétségbeesettebben ütlegeli a lényt, aki ezt kezdi megelégelni. Elhajította a kislányt, aki a falnak csapódott. És ismét eszméletét vesztette. Körülötte hatalmas vértócsa jelent meg. Jessica megrémült, mikor látta. Anyai ösztöne hatalmas erőt ad neki, de még ez sem lesz elég. Hatalmas ütéseket mér a lényre, ezzel még jobban feldühítve- Gyere csak! Gyere…